Hátrébb lépne a rutinból? Építsen! 

„A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.” 
/Henry Ford, amerikai iparmágnás/ 

Aggasztja, mi lesz Ön és szerettei – no meg kollégái – életszínvonalával, amikor úgy érzi: már képtelen több energiát befektetni cége vezetésébe, és háttérbe vonulna? Kezdje el cégét időben, és a megfelelő irányba építeni, hogy üzletileg sikeresen lépjen hátra, és fenntarthassa eddigi jóllétét! Mondjuk, hogyan csinálja. 

vállalatepités, szervezetfejlesztés, generacióváltás, cégöröklés
A rutin nem csak teher, hanem a cég értékét csökkentő tényező is lehet.

Amennyiben Ön is egyike azon cégtulajdonosoknak, akik tartanak attól, mi lesz a vállalatukkal visszavonulásuk után, vagy a jelenleginél jóval korlátozottabb részvételük idején, tudnia kell: nincs egyedül. A probléma pedig feltehetően nagyobb, mint azt jelenleg gondolja. 

A probléma egyre több vállalkozás tulajdonosát foglalkoztatja, sok esetben nem is alaptalanul. Külsős szakértőként – több tucat hazai cég tulajdonosával való együttműködés alapján – ezt csak megerősíteni tudom. 

Nem egy közülük rendkívül sikeres, tizenöt-húsz évre, vagy annál is tekintélyesebb múltra visszatekintő vállalat tulajdonosa, cég pedig az adott piaci szegmens meghatározó szereplője. És olykor mégis szorongással tekint a jövőbe, hiszen nem tudja, meddig lesz képes fenntartani azt az energiaszintet, ami kollégái lendületben tartásához szükséges. Az ilyen helyzeteket ráadásul a gazdasági válságok még tovább élezik. 

A kockázati csoport 

Ha tudni szeretné, van-e miért izgulnia, nincs más dolga, mint őszintén válaszolni egy egyszerű kérdésre: el tud menni egy hónap szabadságra úgy, hogy közben ne kelljen sem dolgoznia, sem azon agyalnia, boldogulnak-e a kollégák a távollétében, vagy azon, hogy majd mit kell „helyreállítania”, miután visszaérkezik a távollétből?  

Amennyiben nem, úgy sorskérdés, hogy cégét átalakítsa! A vállalatépítés és szervezetfejlesztés elmaradása ugyanis hátralépése esetén veszélyezteti mindazt, amit évek hosszú során, megszámolhatatlanul sok munkaórával elért – bevételt, vagyont, státuszt, presztízst. Nemleges válasza tudniillik azt jelenti, hogy vállalata komoly személyi függésben van Öntől vagy tulajdonostársaitól. 

Egy ilyen üzlet eredménye – ahogyan értéke is – jelentős mértékben azon múlik, hogy Ön fenntartja-e eddigi erőfeszítéseit, garantálva ezzel a megszokott árbevételi- és nyereségszintet. És épp ez nehezíti meg az üzletileg sikeres háttérbe vonulást. 

vállalatépítés, cégöröklés, menedzsmentdeficit, szervezetfejlesztés, generációváltás
A menedzsment csapat az első lépés. Válasszon jó embereket, akik át tudnak venni feladatot és felelősséget egyaránt.
Mi a tét? 

Független tranzakciós tanácsadók állítják: egy önjáró, jól kontrollált cég harminc-ötven százalékkal is többet érhet, mint olyan versenytársa, amelynek üzleti eredményét elsősorban a tulajdonos erőfeszítései határozzák meg. (A cégértéket leginkább befolyásoló tényezőkről bővebben  itt olvashat.) 

Eközben egy kézzel vezérelt vállalatnál a tulajdonos szerepének változása – például az operatív feladatoktól történő hátralépés – azt a következményt vonja maga után, hogy a cég megszokott árbevétele módosul, jobbára negatív irányban. A csökkenő nyereség pedig – és ehhez nem is szükséges túlzottan szigorú „mentális könyvelés” – egyenlő a veszteséggel és az értékcsökkenéssel.  

Ön viszont tehet azért, hogy elhárítsa ezt az akadályt, és vállalkozását időben elkezdje olyan irányban fejleszteni, hogy a tervezett visszavonulásakor, vagy a cég piacra vitelekor már egészen másként működjön, mint korábban, és Ön így az említett harminc-ötven százalékkal nagyobb összeget kaphasson, mint amennyit e pillanatban kapna a vállalatért. 

Az idő tényező 

Számos tulajdonos nem tudja elképzelni az életét a cégben való folyamatos pörgés nélkül. Amennyiben Ön is egy közülük, tegyen fel magának két kérdést: még hány évig szeretné, hogy vállalata kizárólag az Ön napi, operatív részvételével működjön eredményesen? Illetőleg: hogyan látja, meddig bírja még ugyanezt a terhelést? Ha ez kevesebb, mint öt-hét év, lépnie kell! Mégpedig késedelem nélkül! 

Távolról sem célom riogatni Önt, de kötelességem elmondani: jó pár cégtulajdonossal találkoztam, akik egyszerűen túl sokáig vártak, elfáradtak a rajtuk lévő súly cipelésében, és arra már nem maradt energiájuk, hogy érdemben tegyenek sikeres háttérbe vonulásuk érdekében. Ne kövesse el ezt a hibát, népesítse inkább a nyertesek táborát! 

Egy professzionális vállalatépítési és szervezetfejlesztési folyamat nemcsak ezzel kecsegtet, de el is vezeti céljához. Céges szerepvállalása terén pedig sosem látott döntési szabadsággal ruházza fel Önt. Igen, ez azt jelenti, hogy csakis Ön dönti el, milyen mértékű részvételt szán magának vállalata üzletmenetében.  

Gyakorlati teendők

Először is tudja meg: hol tart cége az önjáró vállalattá válás útján. Az erre kifejlesztett kérdőívünket itt találja. Az Önhöz hasonló helyzetben lévő cégvezetők általában nem állnak meg itt, hanem teljes átvilágítást kérnek, hogy azonosítsák, az öt vállalati dimenzió melyikében szükséges fejlesztés a továbblépéshez.  

Egy ilyen elemzés akkor is elképesztő feltáró erővel bír – ezért is ajánljuk – ha elkészültét követően Ön a saját tempójában, akár külsős tanácsadó támogatása nélkül – csak a VÉ Tudástárban elérhető eszközökre támaszkodva – önállóan kezdi meg a vállalatépítést. Ne várjon! Vágjon bele! 

Nincs mitől tartania: vállalkozása önjáró vállalattá alakítása már középtávon sem igényel több energiát, mint amennyivel az eddigi, személyfüggő struktúrát működtette. A folyamat végeredménye a maximális döntési szabadságot biztosító működés, és egy olyan vállalat, amely messze nagyobb értéket képvisel a piacon.  

Összegezve

Teljesen természetes, hogy Ön szeretne jól kiszállni a cégből, amelyet adott esetben évekig, évtizedekig épített-szépített. Vagy, ha nem is fordítana hátat teljesen az üzletnek, korábbi életszínvonalát meg kívánja tartani azután is, hogy kivonult a cég irányításából.  

Ha Ön jól szeretne kiszállni cégéből, vagy korábbi életszínvonalát meg kívánja őrizni azután is, hogy kivonult a cég irányításából, fel kell mérnie, hol tart vállalkozása az önjáró vállalattá válás útján. A tulajtól személyes függésben működő cég értéke alacsonyabb, eredménye pedig igencsak kitett annak, hogy a tulajdonos szerepe idővel mennyiben változik.  

Cége helyzete, és céljai tisztázását követően Önnek döntést kell hoznia, és szakértő bevonásával vagy önállóan, de időben hozzál kell kezdenie cégét felkészíteni az Ön részvételének változásához. Egy hathatós szervezetfejlesztési művelet éveket is igénybe vesz, ezért ne késlekedjen, lásson munkához még ma! 

Mit vigyen magával ebből a bejegyzésből? 
  • mielőtt háttérbe vonul cégvezetői feladataitól, világítsa át, hol tart az önjáró vállalattá válás útján 
  • a tulajdonos szerepének megváltozására felkészített cég akár harminc-ötven százalékkal is többet ér 
  • kezdje ma a vállalatépítést és szervezetfejlesztést, hogy biztosítsa Ön és családja jóllétét
  • építsen tudatosan, csak Önön múlik, a későbbiekben mit és mennyit vállal az üzleti ügyekből 
vállalatépítés, cégöröklés, generációváltás, menedzsmentdeficit, cégértékesítés
Van, hogy meg kell állni és pár dolgot megjavítani egy cégben. Használja a bevált eszközöket Tudástárunkból!

Mindenki egyért!

„Mi is történik egy – a „beavatottak” számára rendkívüli értékű, a még tájékozódók számára misztikusnak hangzó – Mastermind csoportban? Miért elengedhetetlen a gyakorlatban beszámolni a

Elolvasom

Készen állsz a szintlépésre?

Hamarosan eléhetővé tesszük a legközelebbi szemináriumunk helyét és idejét. Kérj értesíts, hogy ne elsőként értesülhess.